A főpróba előtti estén, még világosban, Stohl András megjelent a hatalmas színpad egyik végében, majd átsétált rajta. Ha az ember nem ismerné fel első pillantásra, csendes léptei és kollégái köszöntése után úgy tűnhetett volna el a színpad másik végénél, hogy szinte észre sem vesszük. De ő visszatért, és tekintetében fáradtsággal, de igazi lelkesedéssel mesélt főszerepéről, majd alakított olyat az összpróbán, amit aztán már igazán nem lehetett volna nem észrevenni.

Mostanra már megismerkedtünk, két nap múlva itt a bemutató, holnap már főpróba van – de sajnos nem nyilvános -, úgyhogy illik köszönőviszonyban lenni vele. Azt hiszem, hogy úgy nagyjából már összeállt bennem ez a szerep. Nagyon kedves, és nagyon jó feladat, csak nagyon strapás.

Nem nehéz-e olykor komolyan venni egy komikus szerepet, ami alapvetően vidám, mulatságos?

Figyelj, ha megnézed Miskát, akkor nem feltétlenül azt mondod, hogy ez egy komikus szerep. Van itt komikusabb nálam elég, akár a Pixi, akár a Mixi, akár a Korláth család, ők azért viccesebbek. A mi előadásunkban, ahogyan Robi kitalálta, és ahogyan én játszom, abban kifejezetten jellemző a komoly játék. Még akik egyébként nagyon „vicceseket” játszanak, azok is nagyon komoly problémát játszanak, csak nagyon vicces helyzetekbe kerülnek.

Az én esetem most még inkább más, mert ellentétben az eddigi általános Mágnás Miska felfogással, ez a fiú egy kicsit veszélyesebb, mint akit a filmen láttunk, és akiket szoktunk látni viccesebb feldolgozásokban. Amikor ő bekerül a grófok közé, amikor elkezdik elhinni, hogy ő gróf, akkor kicsit ő is elhiszi magáról, hogy gróf, és ő már nem akar visszamenni lovat pucolni, hanem ott érzi jól magát, ahol pezsgőt lehet inni, ahol csajokat lehet fogdosni. Egyszer csak elkezd kinőni belőle egy ilyen furcsaság, egy szörnyeteg, amit aztán jól „tarkón vágnak”, és visszazavarnak a helyére.

Ez a szerep hol áll az életedben? Ha most lehetne bárkivel a világon szerepet cserélni, akkor megtennéd-e?

Biztosan van olyan helyzet, vagy olyan élethelyzet, amivel cserélnék még így is, hogy itt vagyok, de én most nagyon jól vagyok ezzel, köszönöm szépen. Azt hiszem, hogy a helyemen vagyok.
Csinálnék-e mást az életemben? Ó, nagyon sok mindent csinálnék, mennék Afrikába vagy Alaszkába vadászni, tehát biztos, hogy lenne olyan, amit szívesen tennék, persze.

Milyen a kapcsolatod Szegeddel, a Dóm térrel, a Szabadtérivel?

Én Szegeden mindig boldog voltam, és most is boldog voltam ez alatt a két hét alatt, amit itt töltöttünk. Először „A konyhában” szerepeltem itt, a Kisszínházban a normál évadban, ezelőtt 20 évvel. Azért tudom, hogy 20 évvel ezelőtt, mert amikor azt játszottuk, abban az évadban, aznap, amikor játszottam „A konyhát” itt Szegeden, akkor született az a nagylányom, aki most a színpadon táncol.

Aztán jött a „Csárdáskirálynő”, ami egy nehéz időszak volt, a „Való világos” korszak, amikor én elsősorban egy ilyen „tévé-s ugibugrinak” voltam elkönyvelve, és meg kellett győzni a közönséget. Azért 4000 embert meggyőzni, az nem könnyű. Lehetett is érezni, amikor megjelentem, hogy „Na, most ez mit fog itt csinálni?”. Aztán az nagyon nagy mázli volt, amikor az első szám után mindenki előredőlt, hogy „Igen, akkor ez a csávó, ez jó.”. Utána jött a „Cigányszerelem”, és most van ez, most pedig ugye a baleset miatt van egy hasonló helyzet, de azt gondolom, hogy akik eljönnek, azok azért jönnek el, mert szeretnek, és nem azért, mert utálkozni akarnak. És hál’ Istennek elkeltek a jegyek, úgyhogy sokan vannak, akik szeretnek.

A lányod, Luca mit szól ahhoz, hogy most együtt szerepeltek?

Ő profi, Táncművészeti Főiskolás végzős hallgató, úgyhogy azért tudja, mi a dolga, tudja, hogy mi a színpad, tudja, hogy mi az, hogy szerepelni, tehát ő elsősorban a saját dolgával foglalkozik. Nyilván nézi az apját kritikus szemmel is, és ő egyébként is nagyon kritikus szemmel néz engem. Egy apró kis kulisszatitok, hogy amikor az egyik próbán egy nagy bevonulásomnál megjelentem, mint gróf, és megcsúsztam, és megbotlottam, persze, hogy kiröhögött, hogy na, az apja itt játssza a nagyembert, és hogy pofára tud esni pillanatok alatt.

Milyen hangulatúak a próbák?

A hangulat majdnem mindig a rendezőtől függ. Ha a rendező morcos, ha a rendező ideges, türelmetlen – jogosan akár –, akkor mindig feszültség van a színpadon, mert az ember megpróbálja összekapni magát, mert általában igaza van. Egyébként pedig baromi jó a hangulat. Egy elég jó darabot sikerült összehozni, azt hiszem, hogy nagyon sok munkával. Rendkívül jó a tánckar, az énekkar. Nagyon jó a zenekar, ahogy mindig, Silló Pista vezényli, ami mindig egy nagy erő, és egy nagyon nagy megnyugvás, úgyhogy az gondolom, hogy tényleg nyugodtan várhatjuk a bemutatót. Izgalommal, de nyugodtan.

Milyen terveid vannak a következő hónapokra?

Most itt „fölmegyek”, 21-én van az esőnap, és 22-étől szeptember 1-jéig egy tévéfilmet forgatok, utána elkezdem az évadot a Nemzeti Színházban. Ott lesz három bemutatóm, aztán jön még két nagy bemutató, de azokról most még nem árulok el semmit. De itt is találkozunk majd jövőre.

Vass Viktória

Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok