A „Jekyll és Hyde” szerda esti zenés próbáján a színpadról lejőve szólítottuk meg Janza Katát, aki hiába a hőségriadó, hiába az előtte és mögötte álló hosszas próbák, készséggel, és őszinte csillogással a szemében beszélt arról, hogy mit jelent neki Lucy Harris szerepe és a Dóm téri színpad.

A 2001-es budapesti „Jekyll és Hyde” premier óta hogyan változott a Lucy Harris szerephez való hozzáállásod?

Szerintem megérett, nagyon sokat gazdagodott a személyiség. A többiek, akik most is szerepelnek, azóta is játszották a darabot a Margitszigeten és külföldön is, egyedül  nekem van ilyen nagy kimaradásom, hiszen én azóta nem játszottam a „Jekyll és Hyde”-ban, csak a dalokat énekeltem musicalkoncerteken, gálákon. De valahogy mindig is éreztem, hogy újra lesz egy nagy találkozás.

Szeged nekem a szívügyem, és ennél szebbet álmodni – hogy ezzel a női főszereppel 11 év után ebben a városban találkozom – nem lehet. Ez számomra tényleg egy nagy csoda. Szokták kérdezni, hogy vannak-e nagy szerepálmaim. Na, ez biztos, hogy szerepel köztük. Mostanra én már tényleg „nagyon jól vagyok” a pályán, és nem is gondolom, hogy lehetnének még ennél nagyobb vágyaim. Egészen félelmetes belegondolni, hogy néhány éve itt vették dvd-re az „Elizabeth”-et, amit oly sok évvel ezelőtt játszottam, és most itt vagyok újra „Jekyll” női főszerepében…

A premier idejében csak az volt bennem, hogy a musicalirodalom egyik legnehezebben énekelhető női főszerepe az enyém. Linda Eder után, aki a zeneszerző felesége, akinek gyakorlatilag nincsenek hangi korlátai, nem kis dolog elénekelni egy ilyen szerepet. Azzal foglalkoztam, hogy technikailag ezt hogyan lehet elénekelni úgy, hogy a nézők és a szakma is azt tudja mondani, hogy ezen Linda Eder után sincs semmi szégyellnivaló.

Most úgy gondolom, hogy már megtanultam a dalokat annyira, hogy nem feltétlenül kell nagyon koncentrálnom rájuk. Kell még mindig, de már volt lehetőségem gazdagítani Lucy Harris személyiségét, tudtam foglalkozni a lelkével, sorsával, még drámaibbá tudtam tenni ezt a drámai hősnőt. Eljutottam arra a pontra, hogy ugyan még mindig nagyon nagy rajtam a felelősség, már élvezem is, amit csinálok, ezért remélem, hogy a nézők is ezt érzik majd, hiába a nagy távolság és a több ezer ember. Amit erről a szerepről tudok és érzek, az el kell, hogy jusson az utolsó sorig is. Sosem lehet kijelenteni, hogy már készen vagyok, mindent tudok, pláne nem egy ilyen nagy szabadtéri előadásnál, ahol mindig közbejöhet valami, de amit meg lehetett tenni, azt megpróbáltam.

Ha most bárkivel a világon színészi szerepet cserélhetnél, megtennéd-e?

Egyáltalán nem. Ez a szerep a musicalszínésznők vágya. Ezt onnan tudom lemérni, hogy nemrégiben zsűriztem egy Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekversenyen, ahol természetesen minden énekesnő az „Elizabeth” nagydalt választotta. A szabadon választott dal szinte kivétel nélkül a „Jekyll és Hyde”-ból volt. Ültem a zsűriben Maya Hakvoort-tal, aki a legnagyobb kinti Elizabeth, és a „Jekyll és Hyde”-ban is játszotta a másik női főszerepet, és azt mondtam, hogy tulajdonképpen gyönyörű, hogy én már elénekeltem azokat a szerepeket, amikről a musicalszínésznők álmodoznak, hogy ez nekem megadatott. Tehát nem cserélnék senkivel, mert a szívemben ez a két női főszerep van, persze nagyon szívesen eljátszottam volna egyszer az „Evitá”-t. Nekem Lucy szerepe ugyanúgy „gyermekem”, mint Elizabeth, a szó átvitt értelmében „én szültem”, ott voltam az első lépéseknél, az enyémek voltak az első örömkönnyek a premier után.

Mi változott az új díszlettel?

Nagyobbak a terek, és fantasztikus az érzés, hogy mögöttünk egy Kentaur tervezte díszlet van. Ő egy olyan művészi alkotást hozott létre – amit egyébként majd’ minden munkájában tesz – ami önállóan is megállná a helyét, tehát ha egy kiállításon nézhetnénk meg, az is csodálatos lenne, de benne játszani még nagyobb öröm. Most érett össze minden részről ez a produkció. Most lett teljes a csodálatos Dóm térrel a háttérben, most van a helyén. Ha az égiek is úgy akarják, akkor ezt a nézők is így fogják érezni.

Mikor láthatunk legközelebb Szegeden?

Eddig olyan szerencsés voltam, hogy szinte minden évben jöttem valamilyen produkcióval, de kísértem már Miklósa Erika barátnőmet is, és turistaként vettem részt egy opera-, és operettgálán, tehát azt hiszem, így vagy úgy, de Szegedet sosem hagyom ki.